Alvási Paralízis

Beszámolók:

1.

Szinte kizárólag lefekvés után jelentkezett, már-már elaludtam és elkezdett beúszni valami álom. Aztán abban a pillanatban minden tagom zsibbadni kezdett. Persze egyből "éber"(?) lettem de mozdulni már nem bírtam. Egyre jobban zsibbadtam, mintha hangyák korzóztak volna az izmaimban. Ha mozdulni próbáltam nem ment. Szememet kinyitni nem tudtam. Iszonyatosan majréztam és próbáltam arra koncentrálni hogy legalább a szememet kinyissam hogy lássam mi történik körülöttem. Percekig kínlódtam így mire nagy nehezen elmúlt és körbenézhettem. Persze semmit nem láttam. Eleinte iszonyatos volt átélni de később már megszoktam hogy ez van.

Furcsa módon soha nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Egyszer megpróbáltam menni az élménnyel, hadd vigyen, de azt még az ellenségemnek sem kívánom ami akkor történt...

2.

Éjjel felébredek. Fekszem a hátamon. (általában hason fekszem, nem tudok háton aludni).

Nem nyitom ki a szemem, mert tudom hol vagyok: éjjel van, fekszem az ágyban csak magamhoz tértem kicsit, mindjárt visszaalszok. Szóval teljesen képben vagyok hogy mi a pálya (már amennyire az ember képben lehet félálomban, de gondolom értitek hogy mire gondolok). Aztán jön a zsibbadás. Próbálok hasra fordulni hogy kényelmes legyen, ne zsibbadjak. Persze nem tudok, ezzel egy időben elindulnak a hangyák. ÉS AKKOR BUMM ELKEZDŐDIK!

Egy másodperc alatt totál éber leszek, de teljesen béna, a tagjaim már szinte fájnak a zsibbadástól. Ekkor valami rátelepszik a mellkasomra. Nagyon nehéz. Elkezdi az arcomat birizgálni ez kicsit csiklandós. Aztán egyre jobban eldurvul a dolog. Elkezdi ütni az arcom egyre erősebben, a mellkasomra akkorákat vág hogy úgy érzem kiszakad a tüdőm, fojtogat, úgy dobál és rángat az ágyban mint egy rongybabát. Próbálok védekezni de ugye hiába. A szememet sem bírom kinyitni. Üvöltenék mint a sakál de az sem megy. Tudom hogy a szomszéd szobában is alszanak, és egyből itt lennének, de nem megy. Nem tudom a számat kinyitni. Míg ez a valami megpróbál széttépni, a tudatom(én) a testemmel küzd hogy mozgásra bírja hogy legalább védekezni tudjak. Persze ezalatt végig a ott van a legdurvább halálfélelem amit valaha is volt szerencsém átélni. Aztán egyszer csak mintha elvágták volna a filmet. Vége. De érzem hogy még ott van az a valami a szobában. Összeszedem magam, felnyúlok az éjjeli-lámpát felkapcsolni. Nem ég. Felpattanok az ágyból. A szobai lámpa sem ég. Ki az étkezőbe, ott van a legközelebbi villanykapcsoló. Kirontok mint Zrínyi, végig a fal mellet, megvan a kapcsoló, csatt. Nem ég. Rettenetesen sötét van, szinte semmit nem látok.

A valami már jön utánam. Nem hallom, nem látom, hátra sem merek nézni. Csak érzem. Nyüszítek a félelemtől. Tovább megyek a fal mellett tapogatózva végigbotladozok az egész lakáson, a villany sehol sem működik és a lakás töküres. Aztán feladom. Bőgve lekuporodok a sarokba, a valami jön...és nincs tovább. Reggel felébredek az ágyamban. Kipihenten. Semmi rosszkedv vagy valami. Csak némi megkönnyebbülés.

3.

Amikor egyszer (egyetlenegyszer) hagytam magam, hogy lássam mi lesz, teljesen elszabadult a pokol. Szó szerint. Ilyen lehet talán a Gyehenna. Megpróbálom leírni, nem biztos hogy teljesen érthető lesz: A zsibbadás teljesen elviselhetetlenné vált, majd átment égésbe és fel-le hullámzott bennem. Egyre jobban süppedtem az ágyba, levegőt nem kaptam. Teljesen papírvékonnyá lapultam és elkezdtem lefolyni az ágyról minden irányba. Aztán eltűnt az ágy és a semmiben lebegtem mint egy nagy palacsinta. Csak a sötét meg a zsibadás-fájdalom ami folyamatosan erősödött. Aztán elkezdtem nyúlni és csavarodni. Mint ahogy a ruhából kicsavarják a vizet. Na ez igazán sz@r volt. Végül azt éreztem hogy egy nagy lapos akármi (karok, test, fej minden nélkül; azok már régen eltűntek, leváltak és elúsztak a feketeségben, vagy beleovadtak a nagy laposságba) vagyok egyre jobban csavarodok és meggyulladok. Meggyulladok és elégek. Lassan. Kis hamudarabokká válok és teljesen széthullok a semmiben.

Na ez már nagyon pánikolós téma volt, itt már megbántam hogy hagytam, kínlódtam is ezerrel hogy magamhoz térjek, vagy legalább történjen valami, ennél úgyis csak jobb lehet. Soha többet ilyet.

4.

Az óra tizenegyet ütött, mikor lefeküdtem. Hosszú, stresszes nap állt mögöttem, de végre túl voltam rajta, se nem vágytam másra, csak, hogy végre kialhassam magam.

Mielőtt vízszintbe helyeztem volna magam, gondosan behúztam a függönyt, hogy az utca fényei ne zavarhassák álmom. A szobára kellemes félhomály borult, csak az ébresztőóra számlapja derengett halványan. Nyugtató csend honolt körülöttem, szinte csak a saját lélegzetemet lehetett hallani.

A megszokott nyári meleg miatt csupán egy vékony pokrócot terítettem magamra, de alig két-három perc alatt olyan elviselhetetlen hőség lett alatta, hogy inkább ledobtam magamról. Kényelmesen elhelyezkedtem a hátamon, jobb kezemet a fejem alá dugtam, a bal a mellkasomon pihent. Egy ideig még a plafont bámultam és elmélkedtem az élet nagy dolgaim, míg végül észrevétlenül elnyomott az álom.

Először fátyolos képek jelentek meg előttem, s nem tudtam kivenni, mit is látok magam előtt. Úgy éreztem, lebegek két világ között, s a döntés, merre haladok tovább, egyedül az én kezemben van. Hátam mögött a mindennapok szürkesége, a folyamatos küzdelem, kudarcok és sikerek, de általános kétségbeesés sikoltott vissza rám, míg velem szemben végre lehullt a fátyol, s bepillantást engedett a legcsodálatosabb dologba, amit valaha is láttam.

5.

Fel akartam ülni, de moccanni sem bírtam , csak a szememet tudtam forgatni. Sem a számat, sem pedig a testem többi részét nem voltam képes akaratom alá hajtani. Dermesztő rémület lett rajtam úrrá, mikor belém hasított a felismerés: nyaktól lefelé teljesen lebénultam. Kiáltani akartam, de képtelen voltam kinyitni a szám, s egy hang se jött ki a torkomon.

Egyre nehezebben kaptam levegőt, úgy tűnt, mintha valaki a mellemre ült volna. Hiába erőlködtem, kínlódtam, még az ujjamat sem tudtam megmozdítani. Megpróbáltam jobbra billent fejemet elfordítani: eredménytelenül. Könnyek szöktek a szemembe, s végigfolytak arcomon, orromon, végül párnám huzatán landoltak.

6.

Látómezőmbe még éppen beleesett szobám ajtaja, s valami még rettenetesebbet véltem felfedezni a szürkeségben. A kilincs nagyon lassan mozogni kezdett, majd az ajtó résnyire kinyílt. A résen valami megfoghatatlan, légnemű fekete tömeg szivárgott a szobába, s lassan felém hömpölygött. Ahogy közeledett, úgy láttam, mintha emberi formát öltene, s mire ágyam széléhez ért, már tisztán ki lehetett venni. Egy fekete, csuklyás alak tornyosult felettem, arcát nem lehetett látni, de biztosan tudtam, hogy engem néz.

Hihetetlenül féltem, az alakból pokoli gonoszság áradt. Rettegtem, s kétségbeesetten próbáltam megmozdulni, vagy segítségért kiáltani, de hiába.

A nyomás a mellemen egyre erősebb és erősebb volt, kis híján megfulladtam. Félelmemben behunytam a szemem és vártam, hogy bekövetkezzen a legrosszabb.
De semmi sem történt.

Csend volt, csak a saját lélegzetemet lehetett hallani. Nem tudtam mire vélni a dolgot. Ismét kinyitottam a szemem, s a korábbi alaknak nyoma sem volt. Az ajtót is zárva találtam.

Felcsillant bennem a remény. Óvatosan megpróbáltam megmozdítani a kezem, s szívem nagyot dobbant, mikor az felemelkedett mellkasomról. Azelőtt soha semminek nem örültem annyira, mint annak a puszta ténynek, hogy tudom mozgatni a karom.

Ismét visszakaptam a kontrollt a testem felett, s ezt kihasználva azonnal felpattantam.

Ziháltam és az ágyamra meredtem. Csak ekkor tűnt fel, hogy újabb három óra telt el. Odakint már hajnalodott, s a felkelő nap fénye beszűrődött a függönyök közt.

Míg élek, nem felejtem el...

7.

…úgy tűnt számomra, hogy a feleségem jött be a szobába. Aztán, amikor kis idő múlva tudatosult bennem, hogy ő nincs ott, egyszerre az általam addig érzett jelenlét is hirtelen fenyegetővé vált. Ekkor, hogy megpróbáljak segítséget kérni valakitől, halk, nyöszörgő hangot préseltem ki magamból. Néhány pillanat múlva lépéseket hallottam: valaki feljött a lépcsőn és belépett a szobába. Arra következtettem, hogy a feleségem közeledik. Úgy tűnt, hogy a lépések megállnak az ágy szélénél és vártam a kezét, hogy megrázza a vállam. Amikor ez nem történt meg, rádöbbentem, hogy nincs ott, és ahogy jobban belegondoltam, az is eszembe jutott, hogy a feleségem egyáltalán nem is tartózkodik a házban. Azonnal belém költözött a rémület és egyszerre világosan tudatában voltam a szobában lévő gonosz, fenyegető jelenlétnek.

Az elméleti rész:

Az alvásparalízis közben átélt képzetek minősége a tünékeny illúzióktól a valós hallucinációig terjedhet. Egyesek ilyenkor valós élményként élik meg, amit átélnek, mások – különösen, ha nem először esnek át alvásparalízisen – képesek arra, hogy észrevegyék a hallucináció és a valóság közötti eltéréseket.

Ha tudjuk, hogy amit látunk/hallunk, csak hallucináció, valószínűleg kevésbé fogunk félni tőle, az is igaz viszont, hogy mindez a jelenés élénkségére általában kevés befolyással van.
Az alvásparalízis során megjelenő hallucinációk csoportosítása

Intruder (Jelenlét)
Incubus (Megnyomó)
szokatlan testélmények

Az Intruder

Az alvásparalízissel egy időben átélt hallucinációk közül a leggyakoribb egy jelenlét érzékelése és az ezzel együtt járó félelem. Persze más körülmények között is bárkinek lehet néha olyan érzése, hogy nincs egyedül, annak ellenére, hogy biztosan tudja, senki nincs a körülötte.

Ennek az érzésnek a mértéke a bizonytalan, kellemetlen gyanútól egészen a teljes bizonyosságig terjedhet.

Ezeket a benyomásokat általában a sötétséggel, az ijesztő környezettel, az egyedülléttel magyarázzuk és rendes körülmények között hamar napirendre térünk fölötte – de képzeljük el, milyen más ez az érzés akkor, ha éppen bénultan fekszünk az ágyunkban!

Az egyszerű jelenlét nem gerjeszt erős érzelmi reakciót, mindössze kellemetlen érzést vagy némi félelmet. Az ember egyszerűen csak „tudja”, hogy valaki vagy valami van a közelében, anélkül, hogy bármely érzékszervével bizonyságot szerezne róla.

A figyelő jelenlét már nem egyszerűen csak „van”, hanem „cselekszik” is. Úgy érezzük, hogy ez a láthatatlan valaki szemmel tart, bámul minket. Az alvásparalízises beszámolók sorában valószínűleg ez a leggyakoribb élmény.

Az ember általában sem azt nem képes megmondani, hogy ki és honnan figyeli őt, sem azt, hogy miért, mindezt azonban általában már határozottan kényelmetlennek tartja, és félelme is egyre erősebb jelleget ölthet.

A gonosz jelenlét határozott félelmet vált ki, melyet a bénultság és a légzési nehézségek még tovább fokoznak. A rettegés egyesen a halálfélelemig is fokozódhat.

A jelenlét érzékelése mellett gyakran fordulnak elő hallási hallucinációk is. Ezek legegyszerűbb formái az elemi hangok (búgás, csengés, zúgás, fütyülés, visítás), melyeket gyakran kísérnek különböző testélmények (zsibbadás, remegés, bizsergés, de akár fájdalomérzés is). Általában minél bonyolultabbak a hallucinációk, annál inkább kapcsolódnak a jelenléthez.

A nem túl bonyolult állati vagy kivehetetlen emberi hangok (morgás, vonyítás, suttogás, motyogás), akár értelmes szavakká vagy beszéddé is összeállhatnak, sőt, egyes beszámolók szerint szerencsés esetben még zenét is hallgathatunk.

A hallási hallucinációknál ugyan ritkábban, de előfordulhat, hogy a jelenlét testet ölt, azaz látási hallucinációkban is részünk lehet. Ezek nagy része bizonytalan és nem túl részletes, de akár nagyon meggyőző is lehet.

Fontos megjegyezni, hogy itt nem álomképekről van szó: az ember tudatánál van, képes észlelni a közvetlen környezetet, melyben az oda nem illő látomás megjelenik. Bár az ember – különösen, ha legyőzi a rettegést, – képes kritikusan szemlélni a hallucinációt és fel tudja fogni, hogy mindaz, amit lát, nem a valóság, a jelenés ettől függetlenül élethű és látszólag önálló akarattal rendelkező entitás marad.

Az Incubus

Az alvásparalízishez kapcsolható hallucinációk közül talán a legismertebb a mellkason érzett erős nyomás, mely testet is ölthet, sőt, meg is támadhatja a bénultan fekvő embert. Mint azt majd később látni fogjuk, a néprajzi és irodalmi leírásokban is talán ez a jelenség érhető leginkább tetten.

Legenyhébb formájában a bénultan fekvő ember nyomást érez a mellkasán és légzési nehézségekkel küszködik. A nyomásérzés a test bármely más pontján is megjelenhet, de akár az egész testre is kiterjedhet és erőssége a szorítástól kezdve egészen odáig fokozódhat, hogy az alvó úgy érzi, irtózatos erő nyomja az ágyhoz.

Az élményhez gyakran hallási és látási hallucináció, valamint a jelenlét érzése is társul: az ember mellét vágy más testrészét nyomó lény testet ölthet , a végletekig felfokozva a magát teljesen kiszolgáltatott állapotban érző ember rettegését. A hallucináció akár halálfélelembe is kergetheti az alvót azzal, hogy fojtogatja a torkát, hatalmas ütéseket mér a testére vagy egyéb módon „az életére tör”.

Az alvásparalízis és a szokatlan testélmények

Az alvásparalízis mellé gyakran társul a súlytalanság élménye is, ami az aránylag nyugodt és békés lebegéstől kezdve az emelkedésen és süllyedésen keresztül akár egészen a repülésig is terjedhet. Előfordulhatnak testen kívüli élmények is: az ember úgy érzi, hogy elhagyja bénult testét és valahonnan kívülről, felülről szemléli azt (ez az autoszkópia jelensége). Ezek a testélmények néha igen zavarba ejtők is lehetnek.

Általában az alvásparalízis közben csak nagyon ritkán jelenik meg az összes hallucináció, sőt, akár el is maradhatnak. Az esetek nagy részében a bénultság mellett a félelem a leggyakoribb kísérőjelenség, és míg a bénult alvók többsége csak egy láthatatlan jelenléttől retteg, ritkább esetben mások egész éjjel démonokkal küzdenek, átélve a hallucinációk összes formáját.

Sőt, azok a szerencsés kevesek, akik a testi bénultságból rögtön a lebegés és a testen kívüliség állapotába jutnak, egyenesen boldog és felszabadító élményként írják le az alvásparalízist.

Már sokat írtunk az alvási paralízisről, de hoztam még 12 félelmetes tényt róla, amelyet eredetileg a Buzzfeed oldalán olvashattatok.

1. Az alvási paralízis olyan, mintha holtan ébrednél fel
A legtöbb ember így írja le az alvási paralízist. Az elméd felébred, de a tested továbbra is alszik, így a csapdába esés érzését okozza.
2. Sokkal bonyolultabb, mint egy rémálom.
Teljesen ellentétes egy rémálommal. Amikor mély álomba merülünk, akkor az agyunk azt az utasítást adja a testünknek, hogy álljanak le az izmok, így szinte megbénulunk. Ez segíti megvédeni a testünket az álmok során. Ennek a zavara jelenti az alvajárást. Az alvási paralízis során a test továbbra is bénult állapotban marad, de az agy felébred, a szemek kinyílnak, de képtelenek maradnak az elszenvedők a mozgásra és a beszédre. Sok esetben mellkasi nyomást is tapasztalnak a szenvedők.
3. Akkor történik, amikor elalszunk vagy felébredünk.
Az alvási paralízis általában akkor történik, amikor éppen váltjuk az alvási fázisokat. A testnek bele kell merülnie a REM stádiumba és ki is kell jönnie belőle, de a probléma akkor következik be, hogyha a testnek nem sikerül ez a váltás. Így történhet akkor is, amikor álomba merülünk, esetleg, amikor felébredünk. Azonban, hogy ez egyes embereknél miért történik az továbbra is ismeretlen.
4. Az alvási paralízis során átélhetünk hallucinációkat.
Ezeket a hallucinációkat nyitott szemmel tapasztaljuk meg, így teljesen igazinak tűnő hallási és látási képzelgések tűnhetnek fel. Sok esetben ez pánikot szül az embereknél, hiszen dolgokat látnak, de képtelenek megmozdulni.
5. Nem tudod felébreszteni magad közben.
Sok páciens beszámolt arról, hogy tudja mozgatni az ujjait, sőt még az arcizmait is, de képtelen feléleszteni teste további pontjait.
6. Az alvási paralízis teljesen természetes, megtörténhet bárkivel.
Minden alkalommal, amikor elalszol benne van a pakliban, hogy megtapasztalod ezt az élményt, de a súlyossága embereként változó lehet, valaki észre sem veszi olyan hamar elmúlik. Leginkább fiatal felnőtteknél és mentális betegeknél fordul elő.
7. Összefüggésben lehet az alvásmegvonással is.
Hogyha kimerültebb vagy, akkor nagyobb az esélye, hogy megtapasztalt ezt a félelmetes élményt.
8. Hogyha el akarod kerülni, akkor jobb, hogyha többet alszol.
Hogyha megfelelő időközökben rendesen és jól alszol, akkor sokkal kisebb az esélyed, hogy találkozz ezzel a félelmetes jelenséggel.
9. Ennek ellenére nem tudják megmondani, hogy mi okozza pontosan. Stressz, depresszió, bizonyos gyógyszerek, öröklődés mind összefüggésben lehet vele. Van, akivel csak egyszer-egyszer fordul elő életében, de vannak olyanok is, akik szenvednek tőle.
10. Az emberek évszázadok óta próbálnak magyarázatot találni a jelenségre. Az alvási paralízis jelenségét már a 10. században is leírták. Az első orvosi leírását egy holland orvos adta 1664-ben. Sokan démoni megszállással magyarázták.
11. Sok ember UFO-ra, hatalmas szellemkutyákra és boszorkányokra fogja az alvási paralízist.
12. Azonban nincs arra bizonyíték, hogy bárki belehalt már ebbe.

A kutatók szerint az alvási paralízis nem veszélyes és semmi probléma nem történhet közben, hiszen haláleset még nem kapcsolódott hozzá. Az orvosok szerint nem kell tőle megijedni. Persze ezt próbáljátok olyannak elmagyarázni, aki éppen átéli ezt a félelmetes jelenséget.

Forrás:
bizzarium.com
crescendo.hu